Orfűn járt a Humtour csapata!

A Medvehagyma Fesztivál és a Fishing on Orfű könnyűzenei fesztivál ismerősen csenghet többeknek, de vajon tudjuk-e, hogy idén immáron harmadszorra szervezték meg az ország egyetlen Akadálymentes Turizmus Napját Orfűn? Hétvégén Orfűn jártunk egy study tour (bemutató túra) keretében, ami a Zöld-Aktív Szociális Szövetkezet által megvalósított településfejlesztési program eredményeit kívánta bemutatni az érdeklődőknek.

A projekt keretében a Pécsi-tó partján akadálymentes stég és egy mozgó stég is kialakításra került, valamint a tó körüli sétányt is felújították. Ezzel azoknak is megnyílt a lehetőség, akik eddig nem vagy nehezen tudták élvezni a környék nyújtotta élményeket.

A Pécsi-tó mellett 3 éve nyílt Medvehagyma Ház jó kiindulópontja lehet egy orfűi kirándulásnak. Az Ökoturisztikai Látogatóközpontban tett interaktív tárlatvezetés után a helyi termelők medvehagymából és egyéb helyi alapanyagokból készült termékeit is megkóstolhatjuk, megvásárolhatjuk. A tó melletti sétányon haladva elérjük a Víziturisztikai Központot, ahol az aktív kikapcsolódás szerelmesei kajakot, kenut, csónakot bérelhetnek, illetve az imént említett stégekről, és a hozzájuk tartozó lelátóról szurkolhatnak a vízi sport versenyekhez. Aki csak csobbanni szeretne, válthat jegyet a 7 csúszdás Aquaparkba, vagy a Kis-tó Strandjáról mártózhat meg a tóban.

Orfű másik turisztikai vonzereje és különlegessége az Orfűi Malommúzeum. Idilli környezetben, az erdő lágy ölén találjuk ezt a páratlan malom együttest, egy papírmalmot, egy lóhajtású szárazmalmot és egy gabonaőrlő vízimalmot. A malom bemutatása közben akár kipróbálhatjuk a papírmerítést, őrlést, előre egyeztetett időpontban pedig kézműves programokon vehetünk részt. A kosárfonáson a nemezelésen át a kenyérdagasztásig sokféle program közül választhatunk.  Aki ennél extrémebb élményre vágyik, választhatja az overálos barlangtúrát is!

A Humtour csapata is inspirálódott a gyönyörű környezet, és az előre mutató helyi fejlesztések hatására, és bővítettük programpalettánkat aktív kikapcsolódás, autentikus gasztronómiai élmények és kézműves lehetőségekkel:

  • Elektromos bicikli és roller túra a Remete-rétről
  • Közeli borút, pincesor látogatása gasztronómiai és zenei elemekkel tarkítva
  • Izgalmas kézműves programok: szappankészítés, nemezelés, kosárfonás, papírmerítés, kenyérsütés, mézeskalács készítés
  • Forrásfoglalás az erdőben – forrás kialakítása, padok kihelyezése, erdei tornapálya kialakítása
  • Méhészet bemutatása, mézkóstolás; ecetkészítés/kóstolás
  • Paradicsom (több tucat különböző fajta) és medvehagyma feldolgozás
  • Vadnövényes túra, gombászás – ételkészítés a túrán gyűjtött növényekből

Két meglévő túránk, csapatépítőnk bármelyike bővíthető a fenti elemekkel:

Kézműves csapatépítő program Orfűn​

Társadalmi Felelősségvállalás Csapatépítő Program Orfűn

Túráinkról, csapatépítőinkről további információt kérhet az alábbi elérhetőségeken:

Szabó-Diószeghy Ágnes
agnes@humtour.com
+36 30 383 3721