loader image

Ubrique – Egy spanyol városka, a bőrművesség fellegvára

Nagy hírünk van! Jövő év elején közös kalandjaink a Humtour „szülőföldjére”, Spanyolországba, pontosabban Andalúziába vezetnek majd vissza, ahol alapítónk, Ági, immár lassan 18 évvel ezelőtt felfedezte a természet-, hagyomány- és emberközeli kirándulások varázsát, és hazatérve ezt a filozófiát, a „humanitárius turizmus” irányvonalát képviselve hozta létre a Humtourt.

Az itthoni, ismerős és ismeretlen tájak mellett tarts velünk majd a mesébe illő andalúz vidékekre is, ahol rengeteg kaland vár majd gasztronómia, kézművesség, természet és történelem fúziójával, átitatva a hamisítatlan spanyol életérzéssel, ismerkedve a helyi kultúrával, ízekkel, flórával és faunával.

Egyszerre lassulunk majd le, hogy az új impulzusok minden cseppjét alaposan kiélvezzük, és vetjük bele magunkat az élmények pezsgésébe. Ellátogatunk narancs- és olajligetekbe, homokdűnék közé, parafatölgyesekbe, lesznek gombaismereti túrák, szafarik, hegymászás, főzőworkshop, de beleshetsz velünk a hagyományos spanyol bőrművesség, szőnyegszövés, vagy olivaolajütés rejtelmeibe is.

Addig is, míg a túrák részletei pontosabban körvonalazódnak, látogass el velünk virtuálisan néhány jövőbeli állomásukra. Az első ilyen helyszín legyen mondjuk Ubrique városkája!

Van egy apró andalúziai település Cádiz tartományban, ahol a bőr megmunkálásának évszázados hagyományai vannak, a helyi gyártók munkája nemzetközi viszonyítási alapnak számít, és minden ekörül az iparág körül forog: a város több mint harminc országba exportál bőrtermékeket, saját márkái, valamint más, jól ismert márkák számára is gyárt cikkeket.

Az Ubrique-i bőrművesség története a római időkbe vezet vissza, amikor a termékek fő fogyasztója a hadsereg volt, de a kézműves iparág igazi jelentőségét a Córdobai Kalifátus idején nyerte el a térségben, amikor a zsidó és arab mesterek közösen emelték a bőrmegmunkálás művészetét rendkívül kifinomult szintre.

Ők adták aztán tovább a tudományukat a városba költöző más telepeseknek is: granadai mudéjaroknak, kasztíliaiaknak, guadamecieknek és genovaiaknak. Ennek a több évszázados együttműködésnek köszönhetően az andalúziai bőrművesség a nemzetközi színtérre is eljutott, és egész Európában kifejtette hatását: többek között Németországba, Franciaországba és Hollandiába is exportáltak bőrárukat.

Ubrique ideális adottságokkal rendelkezik a bőrgyártáshoz. A Sierra de Grazalema és a Los Alcornocales Nemzeti Parkok által alkotott Sierra de Cádiz területe a bőr megmunkálásához szükséges összes erőforrást biztosítani tudja. A vidék Spanyolország legcsapadékosabb régiója, így a cserzéshez szükséges víz mindig rendelkezésre áll, és az itt növekvő parafa tölgyek kérgéből nyerhető tannin a bőrben lévő kollagénnel kémiai reakcióba lépve különösen ellenállóvá teszi azt, ami a helyi termékek elsődleges vonzerejét adja.

A városba látogatók a helyi Bőrmúzeumban fényképeket láthatnak a mára már romokban álló, egykori folyóparti cserzőműhelyről, így betekinthenek a régi gyár hagyományos működésébe is.

A bőráruipar Ubrique gazdaságának máig egyik alappillére, és a város meghatározó ágazata. Az a minőségi munka, amely a helyi bőrtermékek gyártását jellemzi, az évek során nemzetközileg is fogalommá vált, és olyan márkák támaszkodnak a helyi termékekre, mint a Loewe, a Chanel, a Carolina Herrera, a Gucci és a Louis Vuitton.