loader image

Tanyalátogatás, dínom-dánom sajtbemutatóval
a Vértes lábánál – 2021. július 31.

Látogatás Csákberény határában, a Vértes lábánál található majorságba. A tanyán elsősorban magyar tarka tehenek tartásával és tejtermék feldolgozásával foglalkoznak. A tanyán széles választékát találhatjuk a sajtoknak, natúr, fokhagymás, füstölt ízesítésben és érlelten is. Fő különlegesség a gomolya sajt, amelyet többféle ízesítésben készítenek.

2021. július 31. Tanyalátogatás, dínom-dánom sajtbemutatóval a Vértes lábánál

Registrations are closed for this event

Jelentkezési és lemondási feltételek

Vagy lepj meg valakit akár ezzel, akár valamelyik másik túránkkal, sőt akár egy szabadon felhasználható összeggel, névre szóló ajándékutalvány formájában!

Kétféle lehetőség közül választhatsz: Ajándékozhatsz egy általad meghatározott, tetszőleges összeget, amit bármelyik túránkra beválthatnak szeretteid, vagy befizethetsz valakit/valakiket előre meghirdetett túráink egyikére. Az ajándékkártyát megrendelés után elektronikus formában küldjük el, így akár otthon is ki tudod nyomtatni.
Az űrlapod beérkezését követő 24 órán belül felvesszük veled a kapcsolatot, és az emailben kiküldött díjbekérő instrukcióit követve tudod befizetni a megadott összeget az általad választott módon.

Személyes adataid kezelése:

Adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.

Felhasználási feltételek:

Ajándékutalvány értéke: egy általad tetszőlegesen választott, majd átutalt összeg, ami az utalványon is szerepelni fog.

Az ajándékutalvány beváltható: a vásárlástól számított 1 éven belül, előzetes egyeztetéssel Az utalvány értéke bármely túránk díjába beszámítható. Az ajándékutalványból pénzt nem áll módunkban visszaadni, így kérjük, beváltáskor a teljes összeget használd fel!

Előre meghatározott túrára vásárolt utalványoknál a program elmaradása esetén pótlólagos időpontot egyeztetünk, vagy átfoglalást biztosítunk más, azonos értékű programunkra.

Fontos! Ha 24 órán belül nem jelzünk vissza, valószínűleg valami hiba miatt nem kaptuk meg az űrlapodat, ezért kérünk, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@humtour.com címen.

A tej kiváló minősége három tényezőnek köszönhető:

Fajta: a magyartarka tehenek csupán 10 liter tejet adnak naponta szemben a nagyüzemi fajták 20-25 literével, így a tej sokkal koncentráltabb.

Tartás: a természetszerű tartásnak köszönhetően az állatok rendkívül hosszú életűek. Naponta 4-5 km-t sétálnak, a láb- és tőgybetegségek a tanyán ismeretlenek.

Takarmányozás: Mivel a tehenek a Vértes Tájvédelmi Körzet rétjein legelnek, így a legelő természetes vitamin- és ásványi anyag tartalma beépül a tejbe. A jószágok télen azt a takarmányt fogyasztják, ami a tájvédelmi körzet legelőiről származik.

Mindemellett sonka, szalonna, szalámi, kolbász, májas, disznótor, házi virsli és egyéb finomságok is a tanyán készülnek helyben. A tanyán nemcsak tehenek, hanem számos más állat is megtalálható: kecskék, lovak, pónik, bocik várják a vendégeket.

A program díja: 16 000 Ft/fő

Az esemény a következő programokat tartalmazza:

  • Érkezés a délelőtti órákban

  • Bemutató séta a tanyán – érdekességek a tanya működéséről, gazdálkodásról, tej-, hús feldolgozásról, a sajtüzem megtekintése

  • Közös sajtkészítés az üzemben sajtkészítő mester segítségével (egyszerre max. 6 fő). Mindenki kb. 25-30 dkg sajtot készít saját ízlésének megfelelően, melyet a nap végén távozáskor magukkal vihetnek.

  • 3 fogásos bőséges ebéd többféle választható opcióval (előétel – sajtválogatás, gyöngytyúkleves; főétel – kemencében sült malac, disznótoros tál, marhapörkölt; desszert – kézzel nyújtott házi rétes, faszénen sütött kürtös kalács)

2021. július 31. Tanyalátogatás, dínom-dánom sajtbemutatóval a Vértes lábánál

Registrations are closed for this event

Jelentkezési és lemondási feltételek

Vagy lepj meg valakit akár ezzel, akár valamelyik másik túránkkal, sőt akár egy szabadon felhasználható összeggel, névre szóló ajándékutalvány formájában!

Kétféle lehetőség közül választhatsz: Ajándékozhatsz egy általad meghatározott, tetszőleges összeget, amit bármelyik túránkra beválthatnak szeretteid, vagy befizethetsz valakit/valakiket előre meghirdetett túráink egyikére. Az ajándékkártyát megrendelés után elektronikus formában küldjük el, így akár otthon is ki tudod nyomtatni.
Az űrlapod beérkezését követő 24 órán belül felvesszük veled a kapcsolatot, és az emailben kiküldött díjbekérő instrukcióit követve tudod befizetni a megadott összeget az általad választott módon.

Személyes adataid kezelése:

Adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.

Felhasználási feltételek:

Ajándékutalvány értéke: egy általad tetszőlegesen választott, majd átutalt összeg, ami az utalványon is szerepelni fog.

Az ajándékutalvány beváltható: a vásárlástól számított 1 éven belül, előzetes egyeztetéssel Az utalvány értéke bármely túránk díjába beszámítható. Az ajándékutalványból pénzt nem áll módunkban visszaadni, így kérjük, beváltáskor a teljes összeget használd fel!

Előre meghatározott túrára vásárolt utalványoknál a program elmaradása esetén pótlólagos időpontot egyeztetünk, vagy átfoglalást biztosítunk más, azonos értékű programunkra.

Fontos! Ha 24 órán belül nem jelzünk vissza, valószínűleg valami hiba miatt nem kaptuk meg az űrlapodat, ezért kérünk, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@humtour.com címen.

Várunk benneteket szeretettel!
A Humtour Csapata

06 70 419 0333

 

Nézd meg a túrához kapcsolódó képeinket! (Kattints a galériára a nagyításhoz!)