Csónaktúra a Madárparadicsomban — A Tisza-tó élővilágának rejtett csodái
A Tisza-tavat nem véletlenül tartják igazi Madárparadicsomnak: számtalan sziget, holtág, és sekély kanális váltja egymást hatalmas, nyílt területekkel, ahol mindenütt a „víz az úr”. A vizes élőhelyek madarainak igazi mennyország ez, hiszen szárazföldről megközelíthetetlen, védett fészkelőhelyeket és kiapadhatatlanul gazdag élelemforrást jelent.
Tarts velünk az érintetlen természet tündérmesékbe illő világába, és tedd ezt teljes kényelemben és biztonságban: meghitt, kiscsoportos keretek között, hatalmas tudással és helyismerettel rendelkező túravezető társaságában.
Népszerű, egésznapos kenutúránkkal ellentétben ez a rövidebb, motoros csónakban tett kirándulás azok számára is ideális, akik nem tudnak úszni, vagy a kenuba szállás és a többórás evezés nem vonzó számukra, de mégis kíváncsiak a tó élővilágának rejtett csodáira. Az, hogy nem kell evezni, nagy előny (és biztonságosabb) azok számára is, akik fényképezőgéppel vagy mobillal szeretnék megörökíteni élményeiket.
💡 Tipp: Ha nyitott vagy egy még nagyobb kalandra, és hosszabb időt, még aktívabban szeretnél eltölteni a Madárparadicsomban, választhatod egésznapos kenutúránkat is:
Madárles-expedíció a vízen — Tisza-tavi kenutúra
A nagy érdeklődésre való tekintettel, és mivel az előre meghirdetett alkalmakra gyorsan fogynak a helyek, legalább 4 fő felnőtt jelentkezése esetén ezt a túránkat tetszőlegesen választott, egyéni időpontban is szívesen megszervezzük (hétvégi napokon). 4 főnél kevesebb résztvevőre is leadhatsz előjelentkezést, ez esetben akkor valósul meg a túra, ha az általad preferált időpontra elegendő előjelentkezés érkezik be.
Egyéni időpont igényléséhez írj nekünk az info@humtour.com címre.
A Tisza-tó (hivatalosan Kiskörei-víztározó), hazánk második legnagyobb kiterjedésű vízfelülete, mesterségesen lett létrehozva, a Kiskörei vízlépcső kialakításával, az árvizek megakadályozása céljából, és hogy a térség mezőgazdasági területeinek jobban biztosított legyen a vízellátása. Az eredetileg nagyobb kapacitásúra tervezett víztározó kialakításának nem fejezték be minden szakaszát, így sekély, szigetekkel tagolt vízfelületek alakultak ki, amik fantasztikusan jó feltételeket biztosítottak a gazdag élővilág kialakulásának: madárfajok százai jutottak itt békés fészkelőhelyhez és bőséges élelemforráshoz.
A Tisza-tó a Hortobágyi Nemzeti Park bemutatóterületeként 1999 óta az UNESCO Világörökség része, szigorúan védett természeti érték.
Túránk a kizárólag vízen megközelíthető madárrezervátumba vezet, ami csak feltételekhez kötötten, vezetővel látogatható, és ahol találkozhatunk gázlómadarktól a ragadozómadarakon át az énekesmadarakig mindenféle élőlénnyel, szerencsés esetben hódokkal is.
A Tisza-tó több mint 200 madárfaj számára ad otthont, élelmet és biztonságot, valamint vonuláskor kedvelt pihenőhelyként szolgál számukra. Túravezetőnk ennek a különleges világnak avatott ismerője. Mindenkinek ajánljuk a túrát, aki szereti a madarakat, szeretné megismerni a madárhangokat, a madarak költési szokásait, vagy vándorlásaikról többet megtudni.
Túravezetőnk, Kiss Balázs elismert természetvédelmi szakember, a Tisza-tó és a Hortobágy gyakorlott túravezetője és ismerője, korábban a Hortobágyi Madárkórház munkatársa, aki szívvel-lélekkel dolgozik természeti kincseink megismertetése és védelme érdekében.
A kb. 3 órás túrák reggel 9.00-kor és délután 13.00-kor indulhatnak május elejétől szeptember végéig minden szombaton Tiszafüreden a kikötőből.
Túravezetőnk kalauzolásával a tisza-tavi madárrezervázum legizgalmasabb pontjait járjuk végig alacsony teljesítményű (halk) motoros csónakkal, és szinte karnyújtásnyi távolságból figyeljük majd meg a tó egész Európában egyedülállóan gazdag, érintetlen élővilágát.
A program díja:
Gyerek ár 14 éves korig: bruttó 10 160 Ft/fő
Programdíj 14 éves kor felett: bruttó 12 065 Ft/fő
A díj tartalmazza:
- Túravezetés elismert szakvezetővel és természetvédelmi szakértővel
- Motoros csónaktúra a Tisza-tavon
- Csónakbérlés, mellények, profi távcső biztosítása, biztonsági oktatás
- 27% áfa
Programjainkra a fizetés OTP SZÉP kártyával is lehetséges!
A nagy érdeklődésre való tekintettel, és mivel az előre meghirdetett alkalmakra gyorsan fogynak a helyek, legalább 4 fő felnőtt jelentkezése esetén ezt a túránkat tetszőlegesen választott, egyéni időpontban is szívesen megszervezzük (hétvégi napokon). 4 főnél kevesebb résztvevőre is leadhatsz előjelentkezést, ez esetben akkor valósul meg a túra, ha az általad preferált időpontra elegendő előjelentkezés érkezik be.
Egyéni időpont igényléséhez írj nekünk az info@humtour.com címre.
A programon max. 8 fő vehet részt egyszerre. Csoportot minimum 4 fő felnőtt jelentkezése esetén tudunk indítani.
Jelentkezés a kért időpont előtt minimum 3 nappal szükséges.
18 év alatti résztvevőt csak felnőtt kíséretében fogadunk a programon. A túra 5-6 éves kor alatt nem ajánlott.
Fogyatékkal élő, csökkent mozgásképességű vagy speciális igényű vendégeink érdeklődjenek bizalommal a túra nehézségét, általuk való teljesíthetőségét illető pontos részletekkel kapcsolatban az info@humtour.com email címen.
Védjük együtt a környezetet! Ha teheted, a túráinkra való odajutáshoz válaszd a közösségi közlekedést. A megközelítési lehetőségekről érdeklődhetsz emailben, de a pár nappal a túra előtt kiküldött emailben is benne lesz a találkozóhely pontos GPS koordinátáival együtt. Igény esetén telekocsi szervezésében tudunk segíteni, igényedet vagy felajánlásodat jelezd a jelentkezési űrlap (pénztár) megjegyzés rovatában!
Jelentkezz honlapunkon vagy írj nekünk e-mailt az info@humtour.com címre.
🎁 Ajándékozz meg valakit ezzel a túrával
Foglalási felületünkön pipáld be az "Ajándékba adod ezt a túrát valakinek?" opciót, és lepd meg szeretteidet névre szóló utazási utalvánnyal!
Ha inkább szabadon levásárolható összeget ajándékoznál, kattints ideVárunk benneteket szeretettel!
A Humtour Csapata
+36 30 292 9516
info@humtour.com
Nézd meg a túrához kapcsolódó képeinket! (Kattints a galériára a nagyításhoz!)