loader image

Hódszafari és a Hortobágy romantikája a Kilenclyukú híd árnyékában

Tarts velünk egy kirándulásra a hódok birodalmába a naplemente fényeitől övezve. Vadregényes csónaktúránk során felfedezzük a Hortobágy folyó élővilágát, és megismerkedünk Eurázsia legnagyobb testű rágcsálójával, az akár 20-30 kg-os és 1 méter testhosszt is elérő hódokkal, valamint látványos építményeikkel. A több mint két órás vízi szafari során feledhetetlen élményekre tehetsz szert, miközben szinte eggyé válunk az érintetlen, hazai természettel. 

Túránk előtt egy kései ebédet / korai vacsorát költünk el közösen. Eközben bemutatkozik túravezetőnk, természetvédelmi őr és elismert természetvédelmi szakember, a Tisza-tó és a Hortobágy gyakorlott túravezetője és ismerője, korábban a Hortobágyi Madárkórház munkatársa, aki szívvel-lélekkel dolgozik természeti kincseink megismertetése és védelme érdekében. Mesél nekünk a Hortobágy folyó és a tájegység élővilágáról valamint a magyarországi hódok kalandos történetéről és ökológiai jelentőségéről.

Vacsora után csónakba ülünk, és a világörökség részét képező, a tájegység egyik leghíresebb látványosságának számító Kilenclyukú hídtól elindulunk a Hortobágy folyón felfele. A folyónak ez a szakasza messze a forgalomtól, a településektől ideális otthont nyújt a hódok számára. Az ártéri erdő lombjai itt szinte összezárulnak a víz felett, és az akár 20 kilósra megnövő rágcsálók rengeteg alapanyagot találnak, hogy kiéljék “környezetmérnöki kreativitásukat”: ágakból, farönkökből hatalmas hódvárakat képesek építeni. 

Talán kevesen tudják, de az őshonos eurázsiai hód egyszer már eltűnt Magyarországról. Az utolsó példányairól a XIX. század közepén tudósítottak feljegyzések, ám ezután hosszú-hosszú ideig hiányoztak vizeinkből. Az 1990-es évektől meginduló visszatelepítési programok viszont szerencsére sikerrel jártak, és azóta a hódok jelenléte nagy mértékben segít fenntartani az árterek ökoszisztémáját, és hozzájárul a táj egyedi arculatának megőrzéséhez is. 

Túránk során az alkotásaikat – az akár 2 méter magasra épített hódvárakat és gátakat – biztosan megcsodálhatjuk, de szinte garantálható, hogy az alkonyat közeledtével személyesen is összefutunk majd a szorgalmas, inkább éjjel aktív rágcsálók egy-egy példányával.

Programlehetőségek:

  • egy étkezés (egytálétel)
  • bemutatkozó beszélgetés a Hortobágy folyó és a tájegység élővilágáról a természetvédelmi őr túravezetővel
  • kb. 2 órás csónaktúra naplemente körül a Hortobágy folyón 
  • a Kilenclyukú híd megtekintése
  • túravezetés magyarul vagy akár angolul is
  • szinte biztos találkozás hódokkal

A program a résztvevők igényeihez alakítható.

Igény esetén transzfert biztosítani tudunk.

Az igények egyeztetéséért és árajánlatért kérlek, vedd fel a kapcsolatot velünk az info@humtour.com email címen vagy az oldal alján található gombra kattintva.

images

Programjainkra a fizetés OTP SZÉP kártyával is lehetséges!

Várunk benneteket szeretettel!
A Humtour Csapata

Kapcsolat:

info@humtour.com

Érdekel a többi túránk is? Számos lehetőségeket kínálunk Magyarország rejtett oldalának felfedezésére, kezdve egy tetszőlegesen kombinálható programokból álló, izgalmas túrával Orfűn, egy móri borkóstoláson át, egy hegyi rollertúráig a Bükkben, és így tovább. Részt vehetsz túráinkon egyénileg vagy kisebb csoporttal, de kirándulásainkat csapatépítő élményként is lefoglalhatod.

Vendégeink elégedettsége nemcsak küldetésünk, hanem a legjobb ajánlólevél is. Nézd meg, miket írtak rólunk a Tripadvisor oldalon.
Kövesd a Humtourt a Facebookon és az Instagramon, hogy ne maradj le legfrissebb híreinkről és eseményeinkről, és iratkozz fel YouTube-csatornánkra.