loader image

Éjszakai lovaskocsis szarvasbőgés-túra a Bakonyban

Izgalmas éjszakai túrára hívjuk a „nagyokat” október 2-ára, akik lovaskocsin osonva szeretnék meghallgatni velünk az erdő hangjait ezen a gyönyörű vidéken.

Október 2. Éjszakai lovaskocsis szarvasbőgés-túra a Bakonyban 

 

Nagyvázsonyi vendéglátónk hangulatteremtő pálinkával fogad bennünket, majd miután mindenki elfoglalta a kiválasztott szálláshelyet, megtekintjük a látogatóközpontot. Egy finom házias vacsorát követően szusszanunk egyet, majd este 10-kor elfoglaljuk helyünket a fogatokon és elindulunk az erdőbe.

A háromórás program során igyekszünk minél közelebbről meghallgatni a tehenekért versengő bikákat, ha az időjárás és egyéb biológiai körülmények kedveznek, izgalmas koncertet hallhatunk.

Éjfél után, egy óra körül térünk vissza a szálláshelyhez. Reggel pedig élményekkel gazdagon, kipihenten intünk búcsút egymásnak.

Találkozó Nagyvázsonyban az Igásló Központban lesz 18:00 órakor.

A vacsora házias egytálételt és süteményt foglal magában borral, szörppel, szódával.

Hajnali egy óráig tervezzük az erdőjárást, majd megérkezünk a szálláshelyre.

A programot csak 16 éven felülieknek ajánljuk.

A program díja előre átutalással fizetendő:

25.400 Ft/fő turistaszálláson (2-6 fős szobában, ágyneműt, törölközőt hozni kell!),

vagy

27.800 Ft/fő vendégházban (2-4 ágyas szobákban).

Helyi termékekből álló reggelit igény esetén további 2.900 Ft/ fő áron tudunk biztosítani.

Részvételi szándékot és résztvevők létszámát jelezni az info@humtour.com címre várjuk.

Október 2. Éjszakai lovaskocsis szarvasbőgés-túra a Bakonyban 

 

Várunk benneteket szeretettel!
A Humtour Csapata

06 70 419 0333

Facebook esemény: https://fb.me/e/1FhlyOzG7