loader image

9. Kurta kocsma

Petőfi nagy kalandor volt, és Szatmárban éltek a cimborái, így gyakran járt erre. Báró Luby Zsigmondnál többször vendégeskedett, ilyenkor kijárt a folyókhoz (állítólag leginkább a kocsmákba, azok alaposan lekötötték) is. A Tiszánál című versének színhelye („ott, hol a Kis Túr siet beléje…”) Luby Zsigmond kastélyától nem messze található, Kisarban. Egy több száz éves fát itt Petőfi fájaként tartanak számon. A fába villám csapott, maradt benne élet: egy kis ága újra kihajtott, nem pusztította el a tűz teljesen. A kurta kocsma pedig valószínűleg Tunyogmatolcson állt. 

8685-22032392225627791

Tudtad?

Kisarban Luby báró egykori kastélya majdnem összeomlott (volt itt iskola, szociális otthon, raktár és istálló is), a falu szégyene volt. Pár éve felújították, egy hatalmas, ősz elejéig virágzó történelmi rózsakert övezi, a kertben pedig pávák sétálgatnak. A ház felújításakor egy kis fekete kóbor kutya csapódott a munkásokhoz, aztán ő lett a kastély őrzője. Margitnak nevezték, mint Luby báró lányát, aki annyit nézte-kérdezgette a saját napszámosaikat, legszívesebben a földeken töltve az idejét, hogy néprajzkutató lett belőle.